Origo: Balzsay Károlynak nyirokrákja van
Nyirokrákja van Balzsay Károly korábbi világbajnok bokszolónak – írja az Origo.hu.
Nyirokrákja van Balzsay Károly korábbi világbajnok bokszolónak – írja az Origo.hu.
Csődeljárást indított hétfőn a hamburgi bíróság az Universum Box-Promotion, Balzsay Károlynak, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnokának klubja ellen.
Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka jogi lépéseket fontolgat, amiért klubja, a német Universum eddig nem fizette ki járandóságát.
Egy hónappal a Dimitri Sartison elleni világbajnoki címmeccse előtt már Hamburgban készül Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) félnehézsúlyú bajnoka, aki túlvan egy kemény lengyelországi alapozáson.
Balzsay Károly 2009-ben megszerzett, majd elveszített egy világbajnoki övet. Ekkor gondolkodott a visszavonuláson is, de aztán felállt, és szerzett egy másikat. Most, 32 évesen egy gerincsérv miatt mégis kétségessé vált profi karrierjének folytatása. Már a boksz utáni életét is tervezi, és mivel a profi bokszpiac az utóbbi időben beszűkült, szerinte most az amatőr boksz erősítésére kellene inkább összpontosítani, az Eb-re, a vébére és az olimpiára, és ezeken minél jobban szerepelni. A hvg.hu a WBA nagyközépúlyú világbajnokával beszélgetett.
A füle már jobban van, deréksérve miatt azonban elképzelhető, hogy nem folytatja pályafutását Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka.
Ifjabb Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka lett a Vasas ökölvívó-szakosztályának igazgatója.
Jól reagál a kemoterápiára Balzsay Károly szervezete, és egyre jobbak a vizsgálati eredményei – írja a Blikk. A Bokszvilágszervezet és a Bokszvilágszövetség korábbi nagyközépsúlyú profi ökölvívó világbajnoka rosszindulatú, áttétes mirigyrákkal küzd.
Bár áttétei is vannak, továbbra is optimistán kezeli rákbetegségét Balzsay Károly volt világbajnok bokszoló – derül ki a Blikknek adott rövid interjújából.
Befejezi profi pályafutását Balzsay Károly, a Boksz Világszervezet (WBO) és a Boksz Világszövetség (WBA) korábbi nagyközépsúlyú világbajnoka.
Fizetésképtelenné vált az Universum Box-Promotion, Balzsay Károlynak, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnokának klubja.
Szeptember 22-én védheti meg címét Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka, akinek az északír Brian Magee-vel kell megmérkőznie.
Néhány napon belül derülhet ki, hogy mikor és hol lép ringbe Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka az északír Brian Magee ellen - írta a Népszava.
Július 7-én vagy 14-én, Belfastban védheti meg címét Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka, akinek az északír Brian Magee-vel kell megmérkőznie.
Szombat éjjel Schwerinben technikai KO-val legyőzte a magyar a kazah származású, német színekben versenyző Dimitri Sartisont.
Hamarosan befejezi a lengyelországi alapozó edzőtábort, ezt követően pedig Hamburgban folytatja a felkészülést Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka, aki április 21-én Schwerinben klubtársa, a kazah származású, de német színekben versenyző Dimitri Sartison ellen lép szorítóba.
Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka tavaly augusztusban szerezte meg az övét, de már novemberben arról szóltak a hírek, hogy a fülével és a derekával is egészségügyi gondok vannak. Egy héttel ezelőtt szárnyra kapott a hír, amit a bokszoló ma személyesen erősített meg: újra ringbe száll és megvédi címét.
Balzsay Károly április 21-én a korábbi bajnok Dimitri Sartison ellen őrizheti meg nagyközépsúlyú világbajnoki címét.
Orvosai engedélyezték számára a felkészítő edzéseket, így - bár nem tökéletes az állapota - tavasszal már ringbe is lépne Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka.
Még augusztusi mérkőzésén maradandó halláskárosodást szenvedett Balzsay Károly, a Boksz Világszövetség (WBA) nagyközépsúlyú világbajnoka - írta keddi számában a Blikk.